Bop – Patterns I Have Known And Loved (Med School)

Akinek van lelke, az Bop zenéit bármeddig tudná hallgatni. A szentpétervári producer kreativitása határtalan, játszi könnyedséggel olvaszt össze stílusokat, teret betöltő harmóniával árasztja el a hallgatóságot, zeneisége egy valóságos zsenit tükröz. Új EP-je, az Untitled Patterns című sorozatának utolsó epizódja hatzenés, a számok között három korábban már kijött, három viszont teljesen új. Csak úgy özönlenek az asszociációk: 170 bpm-en morajló dubtechno, microfunk (ami Bop nevéhez úgy kötődik, mint Jimi Hendrixhez a gitár vagy John Coltrane-hez a szaxofon), ambient, drum and bass… A zenében némileg jártas hallgató rögtön megtalálja a szívének kedves műfaji utalásokat, aki pedig pusztán az élvezetért van jelen, az csukja be a szemét, mert félórányi gondtalan kikapcsolódás következik.

Dilemma – Gone to Soon / Limbo (Soulvent)

Reméljük, a nyár közeledtével még jobban elszaporodnak majd a folyékony megjelenések. Az biztos, hogy a Pola & Bryson vezette Soulvent folyamatosan szállítja a likvid finomságokat, most például Dilemma és Robert Manos közös single-je hoz vidámságot a hangfalakba. A vokalistát mindenki ismeri, Dilemmát viszont érdemes bemutatni. A brightoni producerhölgy 2016-ban a Skankandbass-nél debütált, mára pedig Calibre, Friction, Zero T vagy Random Movement szettjeiben hallható. Új szólójával a dallamos dnb-re vágyóknak kedvez: az A oldalon egy Manos-féle énekes trekkel, a B-félen meg egy egy zongorás-vokálmintás főtémájú, egyenes, gördülékeny darabbal jelöli ki az utat a jókedv irányába.

Genic – In Dust / Wrong Choice (Cyberfunk)

Tavaly augusztusban bemutattuk már a Genic párosát a 30Hz hasábjain. A duó akkor a debütáló négyzenésével elég rendesen bekezdett, a Theory EP-t a szakma és a közönség is elismeréssel fogadta. Új single-jük is a Cyberfunknál érkezett, és nem üt kisebbet, mint a bemutatkozásuk. Manapság gyakori panasz, hogy a techorientált zenékből hiányzik a funk, ami erőt, testet, értelmet, érzést ad a számoknak. Na, itt ez a probléma fel sem merülhet, szóval aki hozzám hasonlóan siránkozik olykor, nyomjon a lejátszás gombra, lehet töltekezni!

DSP – Destination EP (Symmetry)

Break a Symmetry kiadót anno saját magának csinálta (és tette pillanatok alatt elismertté), aztán a hetedik megjelenésen Need for Mirrors kapott egy oldalt. Innentől kezdve szépen sorban következtek a vendégzenészek, előbb csak-egy szám erejéig, aztán Xtrah Lost Time EP-jével kijött az első olyan anyag, amit már teljes egészében más jegyez. Boston három saját kiadvánnyal rukkolt elő, kapott egyet az Ill Truth és a vokalista Kyo is (aki egyben Break jobbkeze a kiadónál), DSP pedig pár napja ugrott ki második Symmetry-megjelenésével. Dzsunglista gyökereit le sem tagadhatná: a vokálminták, a bassline-ok, a dobok mind-mind a korai idők hatását bizonyítják. Az EP alapkoncepciója pont erre épül: megidézni a régisulis dzsungle-ízt, modern stúdiótechnikával korszerűvé téve. Évtizedek tapasztalata, tudása és fejlődése tizennyolc percben!

SMP feat. Matt Freeman – Reality / Angels Calling (+Macca Remix) (Context Audio)

Sokszor írtam már a Context Audióról. Aki olvasta a cikkeket, tudja, hogy elfogult vagyok a címkével szemben. Tök mindegy, hogy keményebb, vagy visszafogottabb, dallamosabb hangzású az aktuális kiadványa, sosem okoz csalódást. Az új single sem hagy cserben. SMP ugyanazt a technikás likvidet hozza, amit az Intrigue Music vagy a Fokuz zászlaja alatt is mutatott. Egyszerre energikus, élettel teli és dallamos, a Macca-féle remix meg csak hab a tortán: párhuzamosan hatol a lélekbe és feszíti szét a hangfalakat.