A nemzetközi drum and bass-ben jártas hallgatóság Davide Rustici, azaz Dabs nevét annyira nyilvánvalónak tartja Itália kapcsán, mint bárki más a pizzát, a limoncellót, a könnyedén felismerhető kommunikációs stílust vagy a fociválogatott sikereit. A félsziget mai producereinek többek között ő kövezte ki az útját a nagybetűs dnb-szcénában, amint azt az Invadhertz is mesélte nemrég készült interjúnkban, első szólóalbuma tehát nagyon is megérdemelt.

Dabs zenei világnézetét Ed Rush és Optical munkássága inspirálta döntően, előttük sosem hallott olyasmit, ami ennyire mély nyomott hagyott volna benne. A hip-hop/turntablism világából csöppent bele a dnb-be a 2000-es évek elején, onnantól pedig nem volt megállás. Mint sokan mások, ő is kisebb kiadóknál indult, de karrierje szépen ívelt felfelé. Az olasz Modulate Recordings jegyzi több korai darabját, megjelent az 1997-ben született, német Basswerk címkéjével, a sokáig nagyon jól csengő nevű Citrusnál is. A Dispatch-hez – amely vadiúj albumát is gondozza és amely napjainkig talán a legtöbb lehetőséget adta neki – már 2010-ben közel került. Ekkor jött ki a Cerrnel közös single-je, amiről nálam a B-oldal például a mai napig rendszeresen pörög.

A későbbiekben egyre gyakrabban tűnt fel a neve nagypályás címkéken: a Dispatch mellett többször szerepelt a Horizons Music-nál, lehetőséget kapott a deep-tech sound világában jól hangzó Blenditsnél, sőt, a magyar drum and bass egyik nemzetközi hírvivője, az Eatbrain is kiadta egy EP-jét.

Közben 2011-ben létrehozta saját kiadóját, az Avantgarde-ot, amelyen az évek során (saját maga mellett) például Break-, Eastcolors-, M-Zine & Scepticz-, Invadhertz-zenék jöttek ki. Extra, hogy 2016-ban nála debütált hazánk egyik deep-büszkesége, MVRK. A címkét Ausztráliából hazaköltözve alapította szeretett zenestílusának, a minőséget a mennyiség elé helyezve. Filozófiája egyszerű: funk + groove + valami, amit szavakkal nem lehet leírni, ami a technikai készségek, a hangulat és az eredetiség háromszögében van.

Hangzása még a keményebb darabokban is hordozza azt a funkot, amit a modern dnb-ből oly gyakran hiányolunk. Alapvetően a szikárabb, tech-orientált világban mozog, néha a visszafogottság, máskor a keménység dominál (utóbbira példaként lásd az Eatbrain-EP-t). Amiben kitűnik a hasonló eszköztárú producerek sokaságából, az az, hogy mindig érezhető a zenéin annyi “kosz”, amennyi ahhoz kell, hogy a hallgatónak ne legyen egyfajta laboratóriumi érzete a zenéi lejátszása közben. Ezt még megfejeli azzal, hogy számaiban sokszor érezzük a múlt neurofunk- és techstep- zenéinek tiszteletét egy-egy minta vagy megoldás formájában. Jó példa a fentiekre a I Can Feel című zenéje 2014-ből:

Dabs elég sokat stúdiózik együtt másokkal, nagyon kemény fába vágja a fejszéjét, aki szeretne végigmenni a teljes kollab-diszkográfiáján. A korábbiakban emlegetett Cern mellett (akivel jó pár közös száma született) dolgozott például Safire-rel, Mayhemmel, az Amoss párosával vagy az újak közül a Was A Be-vel. Saját elmondása szerint imád kollabolni, többek között azért is, mert ily módon gazdagítani tudja saját stílusát is.

Megerőszakolom magam, kiválasztok egyetlent a sok remek közösködése közül.

Dabs jól megérdemelt szerzői albumát a Dispatch adja ki, és a tizennégyzenés LP jól bele is illik a címke változatos, mégis egyszerűen belőhető hangzásvilágába. Underground, de nem annyira, hogy elriassza a szélesebb közönséget, friss, de nem tolja túl, a modern hangmérnöki bravúroskodást nem helyezi a zene fölé. Ha kell, visszanyúl a múltba, mint a Nymfóval közös Walkman, ami a korai 2000-es évek aranykorába ránt, máskor egy erőszakosan prosztó szögeléssel csapkod arcon (hallgassátok meg a Granulair-t, világos lesz, miről beszélek), itt egy hullámzó rollerrel indítja be a táncteret (Adenosine feat. Quadrant & Iris), amott meg egy féllépéses alapú MC-felelgetéssel töri meg a monotonitást (Got The Message). A kulturális jelleget a Martini című összekötő zene adja, amelynek nemcsak a drum and bass-hez, de jóformán az elektronikus zenéhez sincs köze. Határozott, szerves dobalapja, jazzy textúrája alapvetően üt el a Wormatic LP összkoncepciójától, és pont ettől válik az album nélkülözhetetlen elemévé. Segítségével a korong nemcsak kielégíti a drum and bass-re éhes hallgató étvágyát, de valami újat, valami mást is mutat.

Teljesen biztos vagyok benne, hogy a jó ízlésű bézerek mindegyike megtalálja a magának való zenét a Wormatic LP-n.