Az első zenéitek kb. négy évvel ezelőtt születtek. Hogyan alakult meg a csapat? Hogy jellemeznétek a hangzásotokat? Mutassátok be magatokat egy kicsit :)

Sziasztok, először is köszönjük az interjúlehetőséget, és hogy beszélhetünk a dolgainkról. Én Francesco vagyok, mindannyiunk nevében én beszélek. Nos igen, bár az első számaink négyévesek, a csapatot korábban, 2009-ben hoztuk össze. A kezdetekkor rajtam kívül Massimo volt még benne, és egy harmadik srác, aki pár évvel később kilépett. Elektróval és breakbeat-tel kezdtünk, a drum and bass-re 2013 körül mozdultunk rá. Alessandróval az egyetemen ismerkedtem meg, ahol mindketten sound design tanulmányokat folytattunk. Azóta jó kapcsolat van közöttünk zeneírás terén, és erre a jó kapcsolatra alapozva Alessandro 2014-ben be is lépett a csapatba.

A hangzásunk az évek során rengeteget változott, eleinte a neuro volt nyomatékos, aztán úgy döntöttünk, kísérletezgetünk más hangzásokkal is a dnb-n belül, mígnem, azt hiszem, megtaláltuk azt a két stílust, ami leginkább jellemez minket – hangsúlyosan a mély rollerek és a liquid.

Mindannyian ismerjük a Sun and Bass fesztivált, de őszintén szólva sokkal kevésbé látunk bele az olasz szcénába. Mesélnétek róla egy kicsit? Milyen ott a klubélet?

Szégyellem magam, de én még sosem voltam a Sun and Bass-en. Remélem, idén már eljutok! Az olasz szcéna elég kicsi és földalatti, de mostanában eléggé feljövőben van. Rengeteg producer ír kiváló zenéket, zenél keresztül-kasul Európában, jelenik meg nagy kiadóknál. A klubszcéna egy kicsit nehezebb ügy, mert a dnb nagyon sokáig csak illegális bulikon volt jelen. Manapság növekszik, kiváló bulik vannak, például a The Ramblers, a Dnb Temple, a Trust In Jungle, a Need4bass, és mind nagyon jól megy!

Eredetileg rómaiak vagytok, de a Facebook-oldalatok szerint a főhadiszállásotok Londonban van. Azért költöztetek oda, hogy közelebb legyetek a dnb-vérkeringéshez, vagy más okok voltak a háttérben?

Massimóval Londonban vagyunk, Alessandro még mindig Rómában él. Igen, elsősorban a drum and bass miatt költöztünk az angol fővárosba, meg úgy eleve a zenei szcéna miatt is, ami szerintem Londonban nagyszerű, főleg ha az undergroundban érzed otthon magad. Másrészt imádjuk is ezt a várost. Én már akkor beleszerettem, amikor tizennyolc évesen először jöttem ide nyaralni.

Egyre több tehetséges olasz producer tűnik fel a már ismert arcok (Dabs, Maztek vagy ArpXP) mellett. Rajtatok kívül ott van Kiril, Was A Be, a Synth Ethics vagy Merikan, de a lista folyamatosan bővül. Mi történt ott? Mire vártatok eddig? :) Kicsit komolyabban feltéve a kérdést: mi lehet az oka, hogy Olaszországból ilyen sokan lépnek be a drum and bass világába?

Haha, őszintén szólva, ezt nem tudom. Annak idején csak Dabs, Maztek, ArpXP és pár más arc volt nekünk. Számunkra ők igazi úttörők. Aztán szinte egyik pillanatról a másikra egy csomó producer jött, és a kiadók is keményen beindultak: a The Dreamers, a Delta9, az Avantgarde, most pedig egyre nagyobbá válik minden. Sok producer és kiadó már korábban is létezett, csak nem igazán kapták meg azt a figyelmet, amit megérdemeltek, aztán szerencsére történt valami, és mindenki, aki érintett volt az olasz dnb-szcénában, rendesen megmozdult. Big up mindenkinek, aki a részese ennek!

Van megjelenésetek a The Dreamers-nél is, ami a legnépszerűbb és legsokszínűbb itáliai kiadó. Olaszországban is közkedvelt? Visszatértek majd még hozzájuk valamikor?

Igen, otthon nagyon népszerűek, de meg is érdemlik ezt a nagyszerű munkájukért. Biztos, hogy lesz még náluk megjelenésünk, jó barátaink, szóval tuti, hogy együttműködünk a jövőben is.

A két legérdekesebb megjelenésetek a Daydreaming EP és a Pandemonium EP volt. Előbbi egy mélyebb, lélekkel teli kiadvány, a másik meg sokkal nyersebb, techesebb. Honnan ered a sokszínűségetek? Mit hallgattok, amikor nem stúdióztok?

Mindkét hangzást szeretjük, és szívesen kísérletezünk is, úgyhogy elég természetes, hogy különböző stílusú dolgokat írunk. Bele is unnék a zenémbe, ha mindig ugyanarra fókuszálnék… Az a csodálatos a drum and bass-ben, hogy egy csomó különböző hatás ér, igazából azt csinálsz, amit akarsz. Mind úgy nőttünk fel, hogy egy rengeteg különböző stílusú zenét hallgattunk, szóval elég sok hatás ért minket. Massimo például régisulis hip-hopon, funkon, soul-on, reggae-n, big beat-en, breakbeat jungle-ön nevelkedett, meg alapból a 90-es évek elektronikus zenéin. Alessandro inkább a punk hardcore-ban volt otthon, de az elektronikus zenét is szerette. Mindent szeretünk hallgatni, szeretünk zenéket felfedezni, és napi szinten meg is osztjuk ezeket egymással. Én manapság a hip-hopot, a lo-fi cuccokat, a grime-ot, a dubstepet élem, és nagy rajongója vagyok a stoner rock-nak.

Mesélj egy kicsit a Music Brewery projektetekről. Van még más is, amit futtattok mellette?

A Music Brewery-t két másik sráccal csinálom, nem Alesandróval és Massimóval. Ez igazából egy weboldal, ahol különféle audioszolgáltatásokat kínálunk: arrangement, mastering, zenekészítés, keverés, sound design, ilyenek. A másik két srác inkább az akusztikus zenében mozog otthonosan, egyikük gitáros-, a másikuk orgonista-dalszerző. Alapvetően bármilyen stílusú zenével tudunk dolgozni, mert más-más tudásunk van, de együtt tesszük a dolgunkat a legjobb eredményért. Ha például valaki egy popszámot kér, a két társam zeneszerzői füllel dolgozik, én meg inkább a hangkeveréssel és a mixdownnal járulok hozzá. A honlapunkon többet is megtudhattok rólunk.

Alessandro amúgy sound designer-ként és zenei producerként dolgozik egy olasz kreatívstúdióban (a neve Ultravioletto), akik egész Európában kiállítanak.

Massimónak saját cége van Terrible People Productions névvel. Ez egy filmkészítő vállalkozás, producerként tevékenykedik benne. Emellett szabadúszó grafikus-dizájner is, számos európai céggel dolgozik együtt.

Az elmúlt időszakban egyre-másra jönnek vissza a késői 90-es, korai 2000-es éveket idéző, feszes rollerek. Mit gondoltok, mi lehet ennek az oka? Merre tart a dnb általánosságban?

Annak az időszaknak nagy hatása van mostanság, de modern köntösben egyben újító is. Ez az egyik dolog, amit imádok a drum and bass-ben: mindig innovatív. Még ha úgy is tűnik, hogy beleragadt egy-egy specifikus hangzásba, mindig érkezik valaki, aki kijön egy eltérő zenével, ami újra megújítja az egészet. Amúgy szerintem a zene alapvetően így működik. Visszanyúl a múltba, hogy a korábbi hangzás ihletésével új dolgot hozzon létre, csak más módon.

Nehéz megmondani, merre megy a dnb. Szerintem napjainkban éppen új hangzások alakulnak ki. Amint tisztán hallható, a rollerek és a halftime van a középpontban. Nem tudom megmondani, hova tart a drum and bass, de azt elárulom, hogy a Critical, a Sofa Sound és az 1985 Music dolgait nagyon érzem, hogy csak egy pár kiadót említsek. Ezek a címkék olyan hangzást formálnak, ami sok évig fennmarad! A lényeg szerintem a kísérletezés és a sokszínűség, hogy ne rekedjünk meg, és a drum and bass ebben nagyon jó.

Dnb-ben élőként mit gondoltok, közösségként mit tanulhatunk más műfajoktól? Van olyan, amiben a drum and bass felülmúlja a többi stílust?

A drum and bass-közösség szépsége az egység és az a sok támogatás, amit a producerek, DJ-k, kiadók, rajongók adnak egymásnak, a szenvedély… Olyan, mint egy nagy család. Amikor egy klubban vagy valahol találkozol egy másik bézerrel, azonnal összebarátkoztok. Én minden nap beszélek dnb-s srácokkal, zenét osztunk meg egymással, visszajelzést adunk és kapunk. Van az egészben egy pozitív vetélkedés, imádom! Nagyon boldog vagyok, hogy a részese lehetek ennek a világnak. Viszont sosem voltam még benne egyetlen ehhez hasonló közösségben sem, szóval az az igazság, fogalmam sincs, mit tanulhatnánk a többitől.

Mit hoz a jövő az Invadhertz-nek? Mire számíthatunk tőletek?

A következő pár hétben sokat zenélünk, ettől elég izgatottak is vagyunk. Életünkben először játszunk majd a prágai Cross Clubban a Headroom-csapattal együtt, aztán jön London és a Fabric a Skankandbass-szel, utána Bristol kétszer (egyszer a Lost Recordings-szal, egyszer a Ransaked-del), több fellépés pedig csak ezután válik publikussá. Mostanában sokat dolgozunk a zenéken is. Még nem beszélhetünk a következő megjelenésekről, de a következő pár hónapban jönnek majd dolgok, például néhány kollab, amire nagyon ajánlott lesz odafigyelni :)

Köszönjük a lehetőséget, hogy beszélhetttünk egy kicsit magunkról és a dolgainkról. Big up, 30Hz Collective!