A Unitsouled Soundcloud-oldala magáért beszél (három órán keresztül lehet élvezkedni a finomabbnál finomabb koncertfelvételeikre), de a jó zenekaroknak mindig érdemes egy kicsit utánajárni, a páros egyik fele pedig nagyon készséges volt, és rögtön válaszolt a Facebookon kapott kérdéseinkre.

Ishfaq (aki segített nekünk a bemutatkozásban) a sample-ökért, loopokért, szintikért felel, másikuk, Daire pedig a “gitárfelelős”. Repertoárjuk a jazzfunktól a deep house-ig, a latin zenétől a hip-hopig terjed. A két fiatalember Dublinban ismerkedett meg, és évekig zenéltek is együtt az ír fővárosban. Daire később Londonba, Ishfaq pedig Horvátországba, Zágrábba költözött. Ishfaq összeállította saját looping rig-jét, majd az első közös jam session-ök során ráéreztek a dolog ízére. Korábban megpróbálták a munkát más zenészekkel is, de végül rájöttek, hogy ők ketten azok, akik kiválóan tudnak együtt dolgozni. Első, 2016-os fellépésük óta túl vannak már pár koncerten a horvát parton, és természetesen 2018-ra is vannak terveik. A földrajzi akadályok nem állhatnak útjukba, ötleteket, egyre tovább- és továbbfejlesztett zenéket küldenek egymásnak. Egy-egy fellépés előtt Ishfaq hangmintákat és ütemeket válogat a repertoárból, a koncerten pedig ezeket alapul véve epítenek fel egy improvizatív előadást.

Mivel a Baby Grand egy drum and bass-EP, felmerül a kérdés, hogy hogyan is csöppent bele Ishfaq a stílusba. “Először Roni Size New Forms című albuma vitt bele igazán a dnb-be, még 1997-ben. Azonnal lecsavarta a fejemet, és nagyon nagy hatásal volt rám. A mai napig remekül szól!” – mondja. A hatásos belépő után nem igazán hallgatott drum and basst; belecsöppent a dzsesszbe, aztán mindazon stílusokba, amelyek ebből építkeznek, a hip-hoptól a különféle tört ütemekig. Az elmúlt években aztán megint elkezdett nyitni a dnb felé, amelyben nagy szerepe volt Zero T-nek (aki egyébként Daire testvére, szóval ismeretségük elég régi). Közös munkájukról így mesél: “Zero T rendszeresen küldött nekem zenéket, hogy játsszak velük, adjak nekik egy kis élő érzetet, akár saját zenéjéről, akár egy-egy remixről volt szó. A legtöbb új drum and basst tehát rajta keresztül ismertem meg. Párszor volt kint Horvátországban, és amikor itt járt, általában adott egy-egy mappányi zenét. Voltak benne folyamatban lévő saját szerzemények, olyanok, amiket akkoriban pörgetett a szettjeiben, és olyanok is, amiket otthon hallgatott.” Ishfaq azt mondja, a közös EP óta végighallgatta a The North Quarter többi megjelenését, és nagyon tetszik neki a stílusok keveredése, miközben a zenékben van egy állandó, egységes vibe.

Ami a Baby Grand EP-t illeti, a label hatodik kiadványa még az előzőeknél is erősebbre sikerült, noha a léc igencsak magasan van. A hip-hop beat-ek ütnek, a hangszerek remekül érvényesülnek, szinte el is feledkezünk az elektronikus zene szabályszerűségeiről. Hol a gitár ölelkezik a zongorával, hol fúvósok halk töredékei váltogatják egymást a vokális sample-ökkel és énekesekkel, máshol meg lo-fi jazz hangulatban gurul a 85 bpm.

Elég összetett munkáról van szó, meg is kérdeztem, nagyjából hogyan osztotta fel a teendőket a Unitsouled és Zero T. “A produceri teendők nagy részét Zero T csinálta” – meséli Ishfaq. “Általában azzal kezdtük, hogy küldött nekem egy dobalapot. Volt, hogy egy szinte kész zenét kaptam, máskor csak egy ötletet (egy hangszínalapot vagy mintázott akkordot). Általában elmondta azt is, hogy nagyjából mit szerete kihozni az adott számból. Utána elkezdtem ötletelni, hozzáadtam egy billentyűst, egy szintit vagy bármit, amire ráéreztem, és visszaküldtem a cuccot. Utána ő vagdosott-rendezgetett, majd visszapasszolta a friss verziót. Ha egy zene alapkoncepciója összeállt, áttoltuk Daire-nek, hogy adja hozzá a gitárjátékát, legyen az egésznek egy élő feelingje. Nagyon jó volt hallani, ahogy a számok szépen lassan testet öltenek. Minden alkalommal, amikor kaptam egy új verziót, újra és újra meglepetést tudott okozni. Amikor pedig felkerültek a vokálok is, egy új szintre emelkedett az egész.”

Csakúgy, mint a korábbi megjelenéseken, ezen is a (hol akusztikus, hol szövegelős) hip-hop és a dnb váltogatja egymást. Erő, dinamizmus, végtelen muzikalitás járja körbe a Baby Grand EP-t. A “klasszikus” liquid funk kedvelői elégedetten nyalogathatják ujjaikat: a szerves, vastag basszusú, hangszerekkel és énekesekkel operáló darabok a hangzás halhatatlanjainak darabjait idézik. Apropó, énekesek, MC-k: Colonel Red két számban is közreműködik, de hallható a manchesteri [ K S R ] és Abnormal Sleepz, Need For Mirrors, DRS és a kiadótulaj, Lenzman is.

A Baby Grand EP tipikusan az a megjelenés, amit a gyűjtőknek kötelező lemezen beszerezni: érvénye örök, zeneisége idő- és értékálló.