A drum and bass egyik legnagyobb veteránja, Seba, polgári nevén Sebastian Ahrenberg a 90-es évek vége óta tevékenykedik a színtéren. Időtlen soundja az elmúlt három évtizedben olyan kiadók neve alatt csiszolódott, mint a Good Looking, a Metalheadz, a Hospital és a Soul:r. Mindig is azok közé a producerek közé tartozott, akik inkább formálják, mint követik a trendeket.
Az Ingaro LP a Secret Operations-ön jelenik meg, amely Ahrenberg javarészt saját produkciói számára fenntartott kiadója. Címét egy Stockholm melletti kis szigetről kapta, ahol Sebastian él és alkot jelenleg is. Ez a harmadik nagylemeze, az utolsó óta röpke tíz év telt el, ebből már sejthetjük, hogy egy kiforrott munkával lesz dolgunk.
A lemez egyből az egyik legerősebb darabjával kezd, a táncolós How It Goes-zal. Marina Samba gyönyörű vokálja nagyon jól működik a pattogó break-eken, kicsit Bahamadiára emlékeztetve az ósulis hallgatókat. Ezután hipnotikus rollerek és gyönyörűen épízkező dubos jungle-ök sorakoznak a korongon, precíz dobokkal és végletekig csiszolt sound designnal. Egytől egyig úsznak abban a tipikus Seba-féle melankolikus atmoszférában, amit ezer másik közül, gondolkodás nélkül, bármikor felismernénk. Az All Too Much Colette Warrennel egy újabb highlight a lemezen, a mester hozza, amihez legjobban ért: léleksimogató melódia egy meglepően sötét basszusfutammal, végeredményben tökéletes szimbiózist alkotva. Az alkotó célja nem a lehető összes szubzsáner bemutatása volt, Seba nem is erőlködik a műfajon kívül csillogtatni a tudását. Az egyetlen kikacsintás az átvezetőként is jól működő Diamonds. Gyönyörűen hömpölygő, lassú break-ek, egy tanári afterhour sláger. A Sequence 5-val megyünk tovább, ami szerintem egy Spirit tribute lehet, (a szám fő témája kísértetiesen hasonlít a Life Goes On-ra), majd egy újabb MC, ezúttal Blackeye tűnik fel a túlvilági Thoughts Run Free sötét ütemein. A soul-osabb darabokhoz a brilliáns Public Beauty-val térünk vissza, amit az éteri Outer Worlds követ, és a lemez végül a minimalista likvid Progression-nel kap méltó lezárást.
Az Ingaro mintegy ars poeticaként, mindenféle klisét elkerülve vezet végig a Seba-hangzáson. Ott üt, ahol kell, mindeközben ízlésesen adagolt dallamokkal egyensúlyoz. Teszi ezt úgy, hogy szinte az albumon sorakozó összes zene készülhetett volna 2005-től kezdve bármikor, de ez a tény is csak Seba időtlenségét igazolja. Klasszikus, nagybetűs LP, igazán erős kezdés az új évben.