Sam Binga tavaly lelkesen és elragadtatva nyilatkozott a Champion EP-ről. Amint elmondta, mindig is inspirálta, ahogyan a dancehall hatott a brit zenére. Szerette a stílus alapvető dobképletét, a legkedvesebb melódiák és dallamok és a szuperkemény, minimalista dobok és csipogó-vinnyogó-cincogó hangok együttesét ugyanazon zenei világon belül. Amikor a Champion EP-vel másodszor nyílt lehetősége a Criticalnál megjelenni, eldöntötte, hogy bevonja a munkába régi közreműködőtársát, Rider Shafique-ot is, aki nála jobban ismeri a stílust, hogy együtt zenéljenek a régi és az új dancehall jegyében. Halftime-tól és amen break-töredékektől mentesen, fókuszáltan, koncentráltan a hagyományosabb hangzásra törekedtek.

Az EP sikerét mutatja, hogy a dancehall-félisten Sir David Rodigan és a több stílusban is nagy sikerrel megnyilvánuló Toddla T is felkapta. A perfekt dancehall nem nélkülözheti a vastag riddimeken nyelvüket köszörülő vokalistákat. Sam Binga és Shafique is bevont pár extra közreműködőt az újratöltött EP-re. Itt van a szexi hangú Tiffanie Malvo és Stush (nekik külön örülök, Missy Eliott, Miss Dynamite és Lauryn Hill óta igencsak szeretem a reppelő hölgyeket), a Criticalon már törzs-MC-nek számító Redders, Specialist Moss meg Fox, aki az első EP-n is feltűnt, és akit a drum and bass-ben jártas közönségnek nemigen kell bemutatni. A remixeket a minőségi törtzene terén maradandót alkotó Alter Echo & E3 párosa, a pödrött bajszú, páratlan analóg stúdiótechnikán dolgozó Taal Mala és a mai drum and bass egyszerre népszerű és igényes producere, Enei hozza.