Joe és Ru Brooks egy kis angol faluban, Rievaulx-ban nőtt fel (nem nehéz kitalálni, hogy innen ered művésznevük is). Egyikük dobos, másikuk gitarista (közös zenekarban játszottak), szóval a klasszikus hangszeres alapok egyiküknél sem hiányoznak. Sőt, mivel édesanyjuk énekeső, édesapjuk pedig zongoristaként többek között kalózalbumokat is megjelentetett, egyáltalán nem is meglepő, hogy a srácok a zenei pályára léptek.

A deep/tech zenék elkötelezettjeinek ismerősen csengenek a diszkográfiájukban szereplő kiadónevek: ott voltak a cseh Authentic Music válogatásán, volt háromtrekkes EP-jük a Lifestyle Music címkéjével, Kyristtel vagy a Mystic State-tel tűntek fel az Addictive Behaviour-nél, de tavaly például a Skankandbass is kiadta két számukat. Ami a jövőt illeti, a srácok megsúgták nekünk, hogy hamarosan érkezik a következő szólójuk, egyenesen a Flexout Audiótól, a mélyebb darabok jól ismert kiadójától.

A január 8-a óta exkluzív Beatport-kiadványként elérhető, mindenütt másutt január 22-étől megvehető szólórilíz A-oldalát túlzás nélkül nevezhetem a tél, de akár a 2018-as év egyik legerősebb darabjának is. Közreműködője a bársonyos hangú Charli Brix, aki a dnb-ben jártas hallgatóság számára korántsem idegen: született közös zenéje mások mellett Shyunnal vagy Changing Faces-zel, énekelt Enei vagy az Ill Truth alapjára. Korántsem csak a dnb-ben tűnik fel azonban, például hallható a 170 bpm körüli sebességről a lassabb négynegyedekre átnyergelő Harry Judda trekkjén is.

A Colours megtestesít mindent, ami miatt szeretem a drum and basst: gyönyörű, vokális intrója van, vastag basszus gördül az alján, egyszerre kemény és lágy, ötletes, párhuzamosan utaztat és táncoltat, szóval komplex egész, ami bármilyen hangulathoz remekül passzol. A másik oldalra a Trainwreck inkább a határozott keménységet pártolóknak készült. Modern, mégsem jellemző rá a mai dnb-t oly gyakran meghatározó “mindenáron hangosat, torzítottat, agyontisztítottat”-attitűd. Nekem nagyjából a szép emlékű Full Force és Shadybrain kiadó egyes megjelenései ugrottak be róla.

Egy szó mint száz: a Revaux-srácokra nagyon oda kell figyelni. A Colours nálam rengeteget fog pörögni ebben az évben, de a jó dnb-re éhes közönség szerintem ugyanolyan lelkes lesz érte, mint én.