A Warm Ears Musicról három hónapja, Re-Adjust “klasszikus” liquid EP-je kapcsán már írtam, és úgy fest, bármilyen hangzást is képviselnek az újabb megjelenések, nem kerülhetik el a billentyűzetemet.

Radicall zeneisége összetett, stílusában szépen érvényesül egymás mellett a folyékonyság, a mélység, a techy ötlettár és a klasszikus elemek sokasága. Nehéz lenne alfajba sorolni őt a drum and bass-en belül, úgyhogy ezzel nem is próbálkozom. Maradjunk annyiban, hogy egy sokszínű, változatos hangzású producerről van szó, aki folyamatosan fejlődik, így biztos vagyok benne, hogy nemsokára egy igazán neves kiadó címkéjén is viszontláthatjuk majd a nevét. A Warm Ears Musicnál ez a harmadik saját EP-je. A közelmúltban Bungle remixelte Build Me Up című zenéjét, a mostanában egyre inkább feljövő Fokuz mellett volt megjelenése számos más kiadónál.

A Peace of Mind EP egy egységes, gördülékeny EP, ráadásul igazán DJ-barát. Zenéi hosszan építkező intróval indulnak (persze ez a modern, egy-kétkörös dropokat erőltető korban nem mindenkinek jelenti ugyanazt, de én régimódi vagyok), a számok komplexitása miatt pedig kiválóan vezethetjük át szettünket a visszafogottból a techybe, vagy akár egy-egy morcos szelekciót is színesíthetünk velük, csak úgy pihentetés gyanánt. Ha pedig nem DJ-füllel figyelem, hanem pusztán zenekedvelőként értékelem, akkor kifejezetten üdítőnek tűnik, hogy a négy trekknek van eleje, építkezése, tartalma és lecsengése. Nem csak egy fiókból előrántott kliséhalmazt kapunk, hanem értelemmel teli, fokozatosan kibontakozó szerzeményeket, amelyek valahonnan idulnak, és tartanak is valamerre.

Távol álljon tőlem a visszafelé mutogatás és szomorkás múltba révedés, de azt hiszem, ez az EP azért tetszik nagyon, mert felidézi azt a korszakot, amikor a zenék nem három-négypercesek voltak, amikor egy-egy hallgatnivalónak megvolt a maga ideje a kibontakozásra.

Nagyon jó megjelenés!