Bad Company UK

A Fresh, Vegas, DBridge és Maldini alkotta négyesfogat a drum and bass egyik legendája. Nem hiszem, hogy lenne olyan harminc feletti bézer, aki ne őket említené a dnb aranykorának egyik kiemelkedő producercsapataként. Inside the Machine és Digital Nation című albumaik remekül kapták el a kilencvenes évek végén kialakult tech-orientált soundot, sajátos hangzásuk rögtön felismerhetővé és emlékezetessé tette őket. 2000-es debütáló LP-jük minden darabját aranyba foglalhatnánk, és akkor még nem beszéltünk az időtlen The Nine-ról, a mai napig hatalmasat robbanó Planet Dust-ról vagy az “újvonalas” Hornetről és Mo’ Fire remixről.

A csapat 2004-ben lehúzta a rolót, mindenki ment a maga útján tovább. Igazán kiemelkedőt DBridge nyújt, aki az Exittel a mély hangzásban vívott ki magának jelentős népszerűséget és tiszteletet. Saját zenéi mellett jött ki nála például Calibre-, SpectraSoul-, Digital-, Amit-, Stray-, Mark System-, Skeptical- vagy Fracture-rilíz is, a remek színvonal pedig vitathatatlan. Ami a többi BCUK-tag szólókarrierjét illeti: Fresh diszkózik, Maldini pár zene – például egy C4C-nél kijött EP – kivételével passzív, Vegas meg a Blokhe4d tagjaként próbált letenni valamit az asztalra. Ja, Maldini és Vegas vezeti a Bad Taste kiadót is, amely havi-kéthavi rendszerességgel szállítja a modern neurót.

Ez a sztori így is ment volna tovább, ha a kvartett 2016-ban, jó nagy hírverés után vissza nem tér a RAM-nál a Nomaddal és az Equilibriummal, jelentősen megosztva a közönséget. Utóbbi zene még csak-csak értékelhető, mert azért magán viseli a BCUK energiáját és hangzását, a Nomad viszont egy teljesen jellegtelen, erőlködő szám lett, ami izzadva próbálta meglovagolni a neurobandwagont. Tavaly nyáron jött a Tetris, ami újfent elég gyenge eresztésnek tűnik: béna hangmérnöki munka, koszos-tompa sound, ami nagyon nem találja a helyét a régmúlt Bad Company-ja és a modern igények közötti úton.

Az idei május nagy dobása az Ice Station Zero című album. A RAM megítélésének sokat nem árt, hiszen a minőségi dnb-t kereső hallgatóság régen nem ennél a kiadónál keresgél, de a BCUK maradék reputációját is elég erősen megtépázza. A korábban kijött single-ök mellett még féltucat zene van rajta, amelyek közül maximum kettőre-háromra fogunk emlékezni (bár nem túl sokáig). Hallható az az erőlködés, amellyel egyszerre szeretne klasszikus hangzású és modern is lenni, de a törekvések nem igazán érnek célt. Sokszor üres, unalmas, ráadásul a mögötte álló hangmérnöki teljesítményt hallva ki merem jelenteni, hogy ha az albumot nem a Bad Company jegyzi, magára valamit is kiadó simán visszadobta volna az anyagot.

ÍTÉLET: Nem örülünk. 😔

Universal Project

A 2000-ben alakult csapat annak idején négy fővel kezdte pályafutását. Karrierjük elején sokat nem szaroztak, rögtön olyan örökzöldeket tettek le az asztalra, mint a Bleach, a Haunted Dreams, a Jackhammer vagy a Vessel, aztán 2007-ben ők is visszavonultak. A Universal Project legismertebb “szólistája” egyértelműen Keaton, aki például remixelte Digital Gateman című klasszikusát vagy Hive-val, Gridlokkal és Echóval összehozta a Violent Sound-ot. Mindezek mellett tagja volt egy másik aranykori krúnak, a Usual Suspects-nek is, amely 1999-től szálította a maradandó zenéket: a Killa Bees-t, a Doorwayt, a Shrapnelt… És ha ez nem lenne elég, Loxyval, Inkkel és Dylannel a 4 Horsemen csapat tagjaként tette hozzá a magáét a drum and bass-hez.

Az eredeti felállású csapat másik tagja, aki a UP rolóhúzása után reaktiválta magát, az Nitrox, akit manapság a hipermély, már-már űries zenéiről ismert, izgalmas The Untouchables duó tagjaként ismerhetünk. A visszatérő Universal Projectet Ruxspin és Scandal alkotja. Ruxspin a friss bézereknek a Vicious Cirle-lel közös Siren formációból lehet ismerős, ők szállították a Snorkel című bulibombát, amelyet később S.P.Y remixelt.

A sok-sok adat után nézzük, mivel tért vissza az immár kéttagú UP! A júliusban kijött, négyzenés Mitosis EP szerintem tök jól lavírozik a Universal Projecttől megszokott hangzás és a modernitás határvonalán. A címadó szám egy passzív-agresszív darab, lead-jéről a 2001-es Bleach jut eszünkbe, még ha nem is kap annyira központi szerepet a zenében, mint az eredeti verzióban. A Big Nasty egy vastag partibomba, első hallgatásra könnyű belőni a Renegade Hardware kétezres évek eleji hangulatát. A Break the Cycle meg a Just One nagyjából ugyanazzal a basszussal dolgozik, mindkettőben nagy szerepet kapnak a technós elemek, és egyaránt remekül ötvözik a klasszik UP-hangzást napjaink soundjával (még ha nem is szólnak a legjobban).

ÍTÉLET: Örülünk. 😊