Kiril: Stock Hatsow

Kiril – akit tavaly ismerhettünk meg szélesebb körben, köszönhetően például a Critical által fémjelzett megjelenésének – egy elegáns, kicsit a régebbi hangzásvilágot idéző track-kel lepett meg minket.

Burial: In McDonalds (Fluidity Bootleg)

Burial Untrue című albumáról Fluidity gondolt- és dolgozott át egy számot, az In McDonalds címűt. Az eredeti egy mély, ambient(ish) tune, az átdolgozás pedig továbbviszi ugyanezt a vonalat, némi lágy roller és mélytartomány kíséretében. Fluidityre érdemes lesz figyelni, ugyanis február végén érkezik tőle egy megjelenés a Metalheadz gondozásában.

Subtension: Fundamental

A szlovákiai Subtension neve már ismerős lehet, hiszen zenéit többek között olyan címkék jegyzik, mint az Invisible, a Critical, a C4C és a Samurai Music. A tavalyi ünnepi szezonban ő is megörvendeztette hallgatóit egy ingyenes megjelenéssel.

Wingz & Ewol: Retreat

Wingz & Ewol a tőlük megszokott visszafogott, mégis erőteljes zenével köszönte meg a hallgatóknak és rajongóknak a tavalyi évet.

Ground: Form

GROUND neve talán nem túl ismert a szcénában, számomra is ismeretlen volt. Form című zenéjével viszont azonnal mély benyomást keltett bennem.

Commix: Be True (Synergy bootleg)

Talán a Synergy és a Commix nevet nem fogjuk túl gyakran egy mondatban emlegetni, most mégis megtörténik, ugyanis a Synergy néven futó duó (azaz Segment & Concept Vision) Commix Be True című számát dolgozta át.

Receptor: Gulfstream

Az orosz származású Receptor Gulfstream névre hallgató track-je már korábban megjelent, kb. két hónappal ezelőtt. Egy kellemes, ingyenes megjelenés az Ignescent Recordings jóvoltából.

Logam & Roger: Emrys

Az atlantai bázisú Santoku Recordings egy Logam & Roger számot tett ingyenesen elérhetővé a hallgatók és rajongók számára. A Go Nen LP-hez kapcsolódó zene egy szolid, néhol mély, de energikus neurofunk.

Knife Party: Lrad (The Prototypes Bootleg)

Aki járt már The Prototypes-bulin, biztosan ismeri, de valamivel több mint négy év után végre otthon, illetve zenelejátszó eszközeinken is élvezhetjük ezt a track-et.

Mahalia: Borrowers (Mystic State Bootleg)

Végezetül a Drum & Bass Arena jóvoltából tölthetünk le egy Mystic State bootleget.