Nem sok olyan előadót ismerek, akinek mindamellett, hogy nem liquid producer, a legtöbb zenéjén ennyire hangsúlyos szerepet kapna az atmoszféra. Andrey Terekhov, azaz közismert nevén EastColors pontosan ebbe a szűk csoportba tartozik. Legutóbb májusban jelent meg zenéje a svájci Demand Records-on: a négytrekkes Keys EP-t a mai napig előszeretettel pörgetem, mivel elgondolkodtató, de egyben rendkívül dinamikus is.

A héten végre ismét egy új, négytrekkes EP-t kaptunk a Demand Records címkéjén, ami hallhatóan a már ismert formulát követi. Intelligens drum and basst kedvelők, figyelem: megjelent a Vaska EP.

Az EP-t a címadó Vaska nyitja, amelynek a gerincét a testes wobble basszus és a meglepetésszerűen megszólaló effektek adják. Utóbbiak mintha Hybris kezdeti munkásságára emlékeztetnének. Ropogós, funkkal teli, de ugyanakkor letisztult darab, melyet érdemes többször végighallgatni, hiszen minden egyes alkalommal új és új hangokat lehet benne felfedezni.

A lemez második trekkje a Demons címet kapta, melyen (az általam őszintén szólva még ismeretlen) hölgy, Moody vokálja is feltűnik. Nem teljesen idegenek EastColorstól a vokálos darabok sem, viszont ha őszinte lehetek, akkor jelen esetben Moody vokálja nem tartozik a kedvenceim közé. Cserébe épphogy csak jelen van, és szerencsére egyáltalán nem zavaró. A zene gerincét így a testes basszus groove és az egymást váltogató “csavarós” hangok adják, melyek megalkotják azt a bizonyos jellegzetes EastColors-hangzást.

A Believe If You Want egyértelműen a lemez legatmoszférikusabb, legmélyebb darabja, melyen EastColors kicsit visszatér a régebbi hangzásához. 2012-ben jelent meg hasonlóval, akkoriban a Dreamer EP-n. A trekkre egyertelműen jellmző az utazós, pozitív hangvétel, otthoni hallgatásra vagy futáshoz kifejezetten ajánlott roller.

Az EP-t a Rumble (azaz magyarul moraj vagy dörgés) zárja, mellyel EastColors felteszi az I-re a pontot. A nevéhez híven egy morcos darab, melyben folyamatosan jelen van a feszült atmoszféra. Érthetetlen vokálfoszlányok szövik át azt a hideg teret, amely talán a Bad Company klasszikus Nine-jához hasonlóan indul. Nem éppen warm up szettbe való darab, de pont ezzel a trekkel együtt lesz teljes egész és változatos a Vaska EP.

A megjelenésen EastColors ismét a rá jellemző hangzást követi, amelyben egyszerre helyén van a muzikalitás és a tánczenére jellemző dinamika. A változatosságra a Demand címkéje a garancia, azoknak ajánlom, akik az intelligens drum and basst kedvelik, és számukra kiemelkedően fontos az atmoszféra.

Természetesen elérhető a legtöbb közkedvelt platformon.