A húszéves Laurens Vanbrabant, akit drum and bass-körökben Lavance-ként ismerünk, nem kizárólag zenei laborjában kotyvaszt, hiszen az egyetemen kémiát tanul, idén végez. A holland határhoz közeli, barátságos hangulatú, mindössze 12 000 lakosú Zelzate városkájában él, de mint mondja, élete korántsem nevezhető vidékiesnek: “Inkább a város embere vagyok. Belgium olyan kicsi, hogy nagyon könnyen eljutsz bárhova, szóval a lakóhelyem egyelőre nem igazán lényeges. Amúgy Zelzate valószínűleg sokkal cukibbnak tűnik a képeken, mint amilyen valójában :)”

Emberünk anno progresszív house-zal kezdte a zeneírást, onnan nyergelt át a liquid dnb-re. 2014 februárjában ki is jött első megjelenése, aztán érkezett minden producer rémálma: a számítógépe (benne a merevlemezzel) megadta magát. Rutintalan zenészként nem gondolt a biztonsági mentésre, oda is lett mindene. “Jóformán abbagytam a zeneírást, amikor ez történt. Majdnem két évig nem zenéltem, mert nem akartam magam felidegesíteni a visszatelepítésekkel meg a könyvtáraim újraépítésével” – meséli. “Aztán végül mégis elkapott a szenvedély, és belevágtam. A hosszú szünet alatt az érdeklődésem a liquid felől a sötétebb, techy dolgok felé irányult, úgyhogy magától értetődő volt, hogy ezzel a hangzással térek vissza.”

Hozzáteszi, hogy noha a frissen megjelent Out of Sight EP folyékony hangulatú, nem tudja, a jövő tartogat-e még hasonlókat. Ahogy mondja, “...nem nagyon írok már soulful számokat, szóval ez az EP elég rendhagyó. A hangzásom az utolsó pár kiadvány során kissé keményebbé vált, úgyhogy mostanában valószínűleg nem jön ki tőlem több liquid, de ki tudja, mit hoz a jövő!”

Noha a soundja valóban tech-központú, mégis sokszínű, ezért joggal feltételezhetjük, hogy Lavance sokféle inspirációból merít: “Rengeteg különböző dolgot hallgatok. Sok hip-hopot, halftime-ot, trap-et, technót, néha még filmelőzetesek háttérzenéit is, szóval az ihlet szó szerint bárhonnan jöhet.”

Az Out of Sight EP (melyet a cikk végén hallgathattok meg) az első megjelenése a Context Audiónál. Azt mondja, már régóta tervben volt a közös munka a kiadóval, de korábban nem érezte, hogy a zenéi beleférnének a címke hangzásába. “Örülök, hogy végre lehetőséget kaphattam, mert nagyon szeretem a Context Audiót. Lenyűgöző diszkográfiájuk van, eszétikusak, és a címke mögött állók mind-mind nagyon kedves emberek” – mondja.

Fiatal zenész lévén nem nagy eszközparkkal dolgozik, sőt: egy laptopot és egy fejhallgatót állított hadrendbe. A jövőben persze feltétlenül szeretné magasabb szinten, egy rendes stúdióban folytatni, de egyelőre a mostani felszerelést is működőképesnek tartja.

Lavance 2018-as éve elég erősre sikerült: saját EP-je volt a Lifestyle Music-nál (ráadásul a kiadó Belgian Connection című válogatásán is szerepelt), kijött egy remek szólója a Counterpoint címkéjével. És hogy mit tartogat neki az idei esztendő? “Rengeteg zenét! Tervben van néhány különleges megjelenés, többek között egy újabb EP a Counterpoint-nál, ami áprilisban jön. Készen van idénre egy harmadik EP is, és több single-rilíz is vár a sorára, szóval 2019 jónak tűnik!”

A sztárkodás évezredének trendjeit látva gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy egy újoncnak számító producer hogyan látja magát tíz év múlva. Szerencsére Lavance nem veti el a sulykot: “Erre igazából sohasem szoktam gondolni. Nem tudom, hogy merre juttat majd el a zeném, úgyhogy jósolni sem tudok, de valószínűleg harmincéves koromban is csinálni fogom. Csak azt nem tudom még, hogy milyen szinten.”

Ahogy nyílogatnak előtte a lehetőségek kapui, úgy jöhetnek majd a kollab-felkérések is, meg is kérdeztem tőle, kik azok az álompartnerek, akikkel szívesen zenélne együtt. “Ez nagyon nehéz kérdés. A drum and bass-en belül túlságosan sok névvel csinálnék valamit közösen, úgyhogy inkább más stílusokból választok: Tsuruda, Shades, Foreign Beggars, Untitld, Abelation…” – sorolja.

Ha már elcsíptem egy belga zenészt, megkértem, vezessen be minket egy kicsit az ottani szcénába, hátha sikerült megtudni, hogy a Bredren interneten keresztül is remek estjei meg a makkegészséges jump-up mellett mire gerjednek arrafelé, kikre kell odafigyelni az országból. “A genti Star Warz-bulik is nagyon színvonalasak, és van egy csomó kicsi, de tök jó elgondolás: a Steam, a Concrete, a What U On About?... És hát annyi tehetségünk van, hogy nem is tudnám mindet felsorolni: M-zine & Scepticz, Corrupted, Phase, Triangle, Solace, James Marvel, M-Soul (meg S27, aki sajnos kiszállt a dnb-ből), SVB, Miles, Cedex & Higher Underground, Figures, Bredren, One87… Mindegyik névre nagyon oda kell figyelni, még akkor is, ha többségük nem nevezhető már feltörekvőnek.”

Lavance legújabb megjelenése, az Out of Sight EP február 28-ától kapható, és amint fentebb olvashatjuk, egy időre ez az utolsó léleksimogató kiadványa. A háromzenés megjelenés remekül illeszkedik a Context Audio eklektikájába. Ami engem illet, sajnálnám, ha a fiatal producer felhagyna a hasonló hangulatú zenék írásával, mert ezek kifejezetten üdítő hallgatnivalók. A nyitótrekk, a No Time To Lose Colossusszal, J:S vokáljával színesítve készült. Intenzív, energikus darab, zongoraloop-dísszel, középen morgó leadfutammal. Az EP-címadó Out of Sight egy kifejezetten mély darab, melankolikus, képzeletet megnyitó dallammal a telején, a Retospective-ben pedig még egy adag zongorát kapunk, és újfent megcsodálhatjuk Lavance kiváló dobjait.

A Context Audióban ismét nem csalódtunk, várjuk a következő megjelenést, és várjuk a közelgő magyar kiadványt. Ha tetszik az új Lavance-EP, VEDD MEG ITT!