Charlie Bierman, azaz Break 2002-es első megjelenését az A-Sides által vezetett Eastside jegyzi, szélesebb körben inkább csak 2004-2005 tájékán lett ismert, amikor eljutott Klute Commercial Suicide-jáig. A funk és soul lemezeken felnőtt bristoli producer azóta saját vizeken evez, Symmetry nevű címkéjén a táncparkett-orientált zenék mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet a dallamos, vokálos darabokra is. Utóbbiak tendenciáját már az előző, Simpler Times című albumán is lehetett érezni, a három év munka után most elkészült LP-n viszont talán egy leheletnyivel még több a dallamosabb zene.
Az Another Way LP-t a Last Goodbye indítja, amely remekül összegzi az albumot. Megkapjuk a funk betéteket és tekintélyes basszust, melyeket Break megszokott tettestársa, Kyo vokálja kísér. A visszafogott darabok közé tartozik a The Edge Of Time, amely enyhe melankóliájának köszönhetően remek intró lehet például azok számára, akik nem ismerik a drum and bass-t, vagy eddig idegenkedtek tőle a lelketlen és unalmas neuro dominanciájának eredményeként.
Mint említettem, vokálokból egyáltalán nincs hiány. A klasszikus értelemben vett éneklős zenéket egészíti ki a régi motoros MC GQ-val készült Whispers In My Ear. GQ karakteres hangja és laza, már-már freestyle szövegelése igazi urbánus hangulatot ad a trekknek. Nagyon menő, egyben igazi felüdülés a megszokott Kyo/MC Fats kollabok után, nem veletlenül lett személyes kedvencem az egész albumról.
Ha eddig picit ijesztő is lett volna a vokálos darabok nagy aránya, aggodalomra semmi ok: A tizenkéttrekkes albumon bőven van kemény, táncparkettre szánt zene is. A sampleren már bemutatkozott Keepin It Raw mellett kiemelném a Total Science-szel keszült Dog’s Dinner-t, amelyen érezhető a bristoli hangzás, vagy épp a Sofa Sound-os DLR-rel elkövetett City Slickers-t. Utóbbi egyébként az év egyik legcombosabb trekkje, ahogy azt el is lehetett várni egy ilyen kollabtól, egy komolyabb hangrendszeren biztosan próbára teszi az ember gyomrát. Nem mellesleg minden kétséget kizáróan páratlan hangmérnöki munka jellemzi az egész albumot.
Ezen sorok írása közben őszintén igyekeztem pártatlan maradni, de be kell valljam, Break egyértelműen az egyik, ha nem A kedvenc producerem. Lehet, hogy sokan nem értenek majd velem egyet, hiszen már ismert hangzással és hangszereléssel operál, így gyanítom, a folyamatos innovációra éhes, ingerfüggő közönség nem fog hasra esni az új LP-től sem. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy nagyon ritka az a zenész, aki szinte sosem okoz meglepetéseket. Valahol ezt szeretem benne: Break-től mindig tudom, hogy mire számíthatok, pont ettől ő az egyik legmegbízhatóbb, érett producer.