A kísérletezőbb vagy zeneibb darabok kedvelőit olyan nevek szórakoztatták már a Med School-nál, mint Frederic Robinson, Anile, Electrosoul System, Villem, Unquote, Randomer vagy Joe Syntax – és a sor szerencsére bármeddig folytatható lenne. Friss albumszemlénkben beszámoltam a New Blood sorozatról is mint a feltörekvő producerek bemutatkozási lehetőségéről, szóval ha a Hospitalt lehet is kritizálni a vélt vagy valós színvonalesés miatt, a Med School háza elejét nem nagyon érheti szó.

Bop törzszenésze a címkének, hiszen négy szerzői albuma mellett féltucat single vagy EP megjelenést jegyez itt. A szentpétervári producer a microfunknak keresztelt stílus atyaúristene, aki folyamatosan tágítja a drum and bass határait. Ő az egyik olyan művész, akit példaként szoktam felhozni akkor, amikor egy-egy örök károgó azt állítja, hogy a dnb-ből kifogyott a szufla. Szinte lehetetlen felsorolni a sok hatást, ami érződik a zenéin: bennük van a glitch, az ambient, az electro (a klasszikus, nem pedig a modern electro, ami egy csúfneve a szar e-zenének!), a dubtechno, a különféle űrzajok sokasága, a széles atmoszféra… Saját, Microfunk Music nevű kiadóján a szívéhez és ízléséhez közel álló producerek zenéit adja ki. Ha mindez nem lenne elég, ő az egyik fele az Abstract Elements duónak is, amely egyedi trekkjeivel többek között a Noisia vezette Invisible címkéjén és a DBridge-féle Exitnél is feltűnt.

Az Untitled Patterns EP második része kereken három hónappal az első után érkezett, és négy különféle világba kalauzol. A ‘61’ címre keresztelt zene a maga nyolcbitességével és komplex, energikus minimalizmusával Bop védjegye lehetne. Az ‘56’ egy igazi remekmű. Megfelelő hangcuccon kizárt, hogy ne működjön akár buliban is. Visszafogott tech roller agyzsibbasztó subbal, kreatív perkusszív megoldásokkal és hipnotikus szőnyegekkel.

A ‘60’ egy felpiccselt négynegyed (footwork bizness), amelyen természetesen szintén ott fekszik AZ atmoszféra. Az EP-t a ‘48’ zárja, ami, ha úgy tetszik, egy 170 bpm-es dubtechno szerzemény. Rendkívül mélyen fekvő zene, csúcsra járatja az első három trekk keltette eufóriát.

MESTERMUNKA!