Világosíts fel minket egyszer és mindenkorra: Acid Lab, vagy Acid_Lab?

Eredetileg Acid_Lab-ként írtam, aztán az évek során vagy használták az alsó vonalat, vagy nem. Amúgy a nevemet egy régi Alex Reece-zene után választottam, szóval semmi köze nincs az ugyanilyen nevű dobgéphez vagy a tiltott droglaborokhoz.

Három álnév alatt is dolgozol, ezeknek mi a története? Egyáltalán miért van szükség ennyi művésznévre? Vezess be egy kicsit a koncepcióikba.

Az első nevem az Acid_Lab volt, amely sokféle stílust foglal magában: techstepet, neurót, liquidet, oldschool dzsungelt, satöbbit. Kodamaként eleinte remixeket csináltam, aztán elindultam vele egy kísérletezőbb irányba. Az ambient, drone, leftfield stílusok iránti szeretetemet mutatja. Ahmadot a sötét, féllépéses, klasszikus jungle-elemekkel tarkított drum and bass-nek tartom fent. Azért választottam három nevet, hogy meg tudjam mutatni a sokoldalúságomat. Ennek amúgy nagy tradíciója van a dnb-ben, hiszen például a Total Science is több álnéven alkotott. A legfontosabb az, hogy egyetlen ember áll mindhárom projektem mögött. Néha azt hiszik az emberek, hogy csapatokról van szó, vagy ilyesmi. Ezeken én mindig jókat szórakozok.

A Discogs szerint az első megjelenésed Acid_Lab-ként 2008-ban jött ki. Tizenkét évvel később van féltucat (vagy több?) albumod és számos EP- vagy single-megjelenésed. Elég termékeny producer vagy, nem?

Jól mondod, alapesetben hétvégente készül egy-egy új zeném. Egyszer Double O a Rupture-től emberi dobgépnek nevezett. Nagyon szeretem ezt a titulust. Gyorsan dolgozom, és könnyen át tudom alakítani az elképzeléseimet a laptopom segítségével, amely annyi zene elkészítésében segített az évek során. Hét LP-m jött ki, rengeteg EP-m kisebb-nagyobb címkéken mindenfelé a világon, podcastjaim, remixeim és egy tucatni lemezmegjelenésem. Még mindig van egy csomó ötletem, az inspiráció meg mindenhonnan jön. Nem tudok nyugton maradni, ugyanúgy muszáj zenét írnom, ahogy lélegeznem és vizet innom.

Hangzásod a klasszikus drum and bass-ben és jungle-ben gyökerezik. Egyetértesz ezzel? Mi más hat még a munkáidra?

Mostanában sokfélét hallgatok a rocktól a trapig, a dubtechnótól a dzsesszig, de amikor elkezdtem a zeneírást, a fő inspirációim Adam F-től, Photektől, Goldie-tól, Teebee-től, Roni Size-tól, Krusttól, Trace-től, Dots + Dashes-től, a Source Directtől, Ed Rushtól jöttek, hogy csak pár nevet említsek. Imádtam a 90-es éveket, 96-ban pedig tini voltam, rá is függtem a friss és új hangzásra. Megfertőzött a drum and bass és jungle vírusa, a hangzásom pedig tisztelettel adózik az időszak olyan nagy kiadóinak, mint a Reinforced, a Metalheadz vagy a Certificate 18. Afféle respektálás ez a múlt előtt, de nem vagyok senkinek a gyenge utánzata. Évekig tartott, hogy megtaláljam a jellemző hangzásomat, amit így tudnék megfogalmazni: “Szólj máshogyan!” Nem érdekel, hogy mi a divatos. Csak akkor tudok bizonyos zenét írni, vagy egyáltalán alkotni, ha át is érzem az egészet. Nem a pénz motivál: a legfontosabb dolog maga a zene iránt érzett szeretetem.

Kik azok a producerek, akik a leginkább hatnak rád? Egyáltalán, mit hallgatsz csak úgy, szórakozásból?

Nagyon nehéz mindössze pár nevet kiemelni. Azokon kívül, akiket az előbb felsoroltam, mostanában szeretem a Repertoire, a Force Recordings, a Guerilla Bass, a Silent Force, a Next Phase megjelenéseit és a Metalheadz egyes kiadványait. Az időtlen zene inspirál és motivál, szeretem a Basic Channelt, Burialt, Aphex Twint vagy DJ Krusht, de minden a napi hangulatom függvénye.

Producerként nincs hivatalos Facebook-oldalad. Ez valamiféle távolságtartás a közösségi médiától?

Nem, van Soundcloud- és Bandcamp-oldalam is. Ennyi. Azelőtt fent voltam a MySpace-en, majd jött a Facebook, és megölte az egészet. Nem érzem se az Instát, se a Facebookot, nem is szeretek képeket meg egyebeket feltöltögetni oda. Mások igen, de ez nem az én asztalom.

Vannak DJ-fellépéseid? Nem nagyon látni a nevedet nemzetközi line-upokon.

Nem szeretek DJ-zni, soha nem is gyakoroltam eleget. Inkább a stúdió embere vagyok. Jó bent lenni, jól érzem magam. Mások sokkal jobb munkát végeznek DJ-ként.

>Azt gyanítom, sample-gyűjtő lehetsz. Igazam van? Hol szerzed be a hangmintáidat?

Sample-vadász vagyok. Filmekből, videojátékokból, soundtrack-ekből és a Youtube-ról szedem őket, és használok sample-pack-eket is. Rengeteg hangmintám van, igazi kihívás átlátni rajtuk.

Kodama álneved alatt nemrég jelent meg az új albumod, Nuphar címmel. Mi volt a koncepció az LP mögött?

Hogy ne a kluboknak gyártsak eszközöket. Szeretek kemény, durva bassline-okat és beat-eket írni, de szerettem volna megmutatni a mélyebb és melankolikusabb oldalamat is. Otthoni hallgatnivaló az album, amelyhez nyitottnak kell lenned. A koncepció az volt, hogy valami újat csináljak, ami engem is ösztönöz.

Jó nevű kiadókon jelentél meg: a Dope Plates-en, az Architecture-ön, a Renegade Hardware-en, a MethLab-en és még sorolhatnám. Melyik kiadványodra vagy a legbüszkébb?

Ah, túl sok fasza megjelenés volt… Tudom, hogy egy kicsit arrogánsnak tűnik, de nem tudok egyetlen különleges számot vagy konkrét megjelenést említeni. Az érzelmileg leginkább megindító pillanatokról mesélhetek. Ilyen volt például az első bakelit-megjelenésem az Alphacutnál 2008-ban, ami nagyon különleges volt, egy álmom vált valóra. Késő éjjel a saját lemezemet hallgatom, és büszke vagyok. De ilyen pillanat volt a hatodik albumom, az Urban Poetry-nél kijött Secret Cvlture megpillantása egy kis lemezboltban, a szülővárosomban. Néha kapok rövid videókat DJ-ktől, amelyeken az emberek táncolnak a számaimra, ezek is fantasztikusak. Én voltam az első német zenész a Paradox Musicnál, az is egy őrült dolog volt. Köszönöm mindenkinek, aki a kezdetektől fogva támogat. Akinek szól, magára ismer!

Ha lenne rá lehetőséged, hogy bárkivel kollabolhass, akár a drum and bass-en belülről vagy kívülről, akár élővel, akár olyannal, aki már nincs közöttünk, kit választanál?

Hmmm… Nehéz kérdés, az már biztos. A korabeli Photeket mondanám, csak hogy lássam, hogyan dolgozik ezzel a sok hangmintával, meg hogy ellophassam a lemezeit, hehe :) Álmodoztam régebben együttműködésekről, és több meg is valósult közülük. Manapság direktben nem igazán keresgélek senkit, hogy dolgozzunk közösen. Zenéltem együtt Loxyval, Gremlinzzel, Akinsával, Scale-lel meg még sok mindenkivel. Remixeltem Digitalt, Outrage-et, Bailey-t, Pessimistet, Meccát… Örülök ezeknek.

Beavatsz minket a további terveidbe?

Még több minőségi zene megjelentetése a Bandcamp-oldalamon és más kiadóknál. Ennyi! A célom, hogy jól érezzem magam a zeneírástól, és sikerüljön kivívnom az emberek megbecsülését szerte a világban. Figyeljétek a közelgő megjelenéseket, nyissátok ki a szemeiteket és füleiteket. Az erő legyen veletek! :)