Kusp - Arashi (Detail)
Lynx eddig csak saját zenéi és kollabjai kiadására tartotta fenn a Detail kiadót (kb. úgy, mint ahogy Calibre teszi a Signature-rel). Pár hete azonban jött az első vendégproducer, ráadásul rögtön egy albummal. Jó régóta érlelődött az anyag, hiszen a Hood című zene már 2016 óta Lynx-nél volt, igaz, az első tervek szerint egy sima single-ön jött volna ki. Aztán amikor megérkezett mellé az Arashi és a Lost Future mint lehetséges B-oldal, a kiadófőnök meggondolta magát, és már albumot kért. Ahogy a szinte teljesen újonc Kusp mondja, a kezdeti ijedelem után igazi élménnyé vált az album elkészítése, mert olyan zenéket írhatott, amilyeneket akart, nem akadályozták a kiadókra gyakran jellemző “célzenei” korlátok. Sokkal élvezetesebb lett így a munka, amelynek az eredményével kifejezetten elégedett. Ahogy mi is, hiszen az Arashi LP egy kreatív, érett, szerves, zenei, sokszínű törtalbum, mindenféle tempóval, számos hangulattal, zamattal.
Mitekiss - Crate Six Seven (Hospital Records)
Mitekissre tavaly év végi cikkemben külön felhívtam a figyelmet, és lám, kint is van első szólóalbuma. (Ugyanitt nyertes lottószámokra licitálhattok!) A Crate Six Seven a Hospital-istálló idei legjobb szerzői albuma, ez nem vitás. Kiválóan alkalmas arra, hogy visszacsalogassa a kiadóhoz a formahanyatlás miatt elpártolt rajongókat, újabb pluszpontja pedig, hogy több esetben a régi szép idők Hospital-je jutott eszembe a hallgatásakor. Visszafogott, gördülékeny, basszus- és érzelemgazdag hetvenhárom percet kap a hallgató, mindenféle hatásvadászattól vagy öncélúságtól mentesen. A téli hónapokban kifejezetten jól esik egy-egy ilyen albumot meghallgatni, remekül megy hozzá a forralt bor és a tea is, de ha nem isztok semmit, az sem baj, a Crate Six Seven maga is felmelegít.
Whiney - Waystone (Med School)
Ha Whiney valamivel nem vádolható, akkor az a zenei terméketlenség. Talisman című debütáló albuma csak tavaly repítette be a nemzetközi dnb vérkeringésébe, most meg már itt az újabb LP, a Waystone, ami egy lapáttal még rá is tesz a 2017-es teljesítményére. Mi az hogy! A rögtön az első zene intrójából előrobbanó amenbomba felállít a fotelből, és a bulihangulat az album végéig megmarad. Na jó, a végefelé egy lassú zenével a szerelmes lassúzásra is lehetőséget ad. Jungle és 2-step, trap- és grime-elemek, hip-hop és még ki tudja, mi minden elegye a Waystone, de az tuti, hogy nagyon szórakoztató.
Fearful - Interference (Diffrent)
Vájtfülű mélyzene-rajongóknak kötelező darab Fearful első szólóalbuma. A producer munkássága pár kivételtől eltekintve két kiadó, a Flexout és a Diffrent nevével definiálható, közülük az utóbbi gondozza a Interference LP-t. Ahogy a label, úgy az album is bátran mer kísérletezni, ami azt is jelenti, hogy lehetetlen stílusba sorolni ezt az egyórás kalandozást. Fémes és ipari, sötét és rejtelmes, ugyanakkor klasszikus hangzása is van (elég csak a címadó darab amen-betéteire hivatkoznom), technós, halfstepes és gliccses… Ugye, milyen nehéz körülírni? Nem is érdemes, magáért beszél. Hab a tortán a zárózene, ami négy percig elhiteti veled, hogy egy zaklatott, mégis kordában tartható hip-hopos kopogás, aztán a végére droppol egy olyat, hogy nagyon sokáig nem felejted el – főleg ha újra meg újra lejátszod.
DJ Die - The Archives 1995-2000 (Gutterfunk)
A V Recordingsnál feltűnt, majd a Full Cycle kötelékében karriert befutó DJ Die immáron saját, Gutterfunk nevű kiadóján jelentette meg 1995 és 2000 közötti munkásságának kiemelkedő darabjait. A négylemezes verzióban vagy digitálisan tizenkétzenés formátumban kapható válogatás a mai napig remekül működő Clear Skyz felütésével indul, aztán jön például a Play It For Me és a Reminisce old school dzsungelparádéja, a Drop Bear, amely még a 2018-as szettekben is gyakran felcsendül, és persze az Autumn, amit később Peshay, Dillinja és a Commix is remixelt. A lemezgyűjtők örömére a fekete korongok gatefold-borítóban jönnek, széljegyzetekkel és Die-ról eddig soha nem látott fényképekkel.
Akuratyde - Past Lives (Blu Mar Ten Music)
A producerre nem süthetjük rá a sorozattüzelő jelzőt, hiszen 2015-ös debütálása óta Past Lives című albuma mindőssze a harmadik szólómegjelenése. Három évvel ezelőtt az Embrace EP volt az első kiadványa a Blu Mar Ten Musicnál, és már akkor feltűnt izgalmas, stíluskorlátokat áthágó, érzelemben és dallamban gazdag zenéje. 2018 végén egy album formájában juthat el még több emberhez, és őszintén remélem, hogy ez így is lesz. Az USA nyugati partjáról jövő gitarista biográfiájában benne van mindaz a sok melódia, amit számaiban átad: Dél-Kalifornia lélegzetelállító látványa és személyes küzdelmeinek sora. Célja, hogy zenéivel a hallgatók érzelmi húrjait pengesse meg, és bizony a Past Lives nemhogy pengeti ezeket, hanem virtuóz módon játszik rajtuk. Ha nem lennének dobjai, egy remek ambientalbum lenne, így pedig egy megannyi emócióval, látvánnyal és ízzel hullámzó törtzenei utazás.